fbpx

Karácsonyi családi fotózás –

örök emlék a legédesebb pillanataitokról

Lifestyle fotózás kisgyermekes családoknak – plüssökkel, nevetéssel és sok-sok szeretettel Budapesten

Ez nem a szokásos karácsonyi fotózás…

Itt senkinek nem kell vigyázban állnia.

Nincs parancsszóra mosolygás, és nem baj, ha a gyereked épp elbújik egy plüssmaci mögé – sőt, ebből lesznek a legcukibb pillanatok!

Ez egy olyan fotózás, ahol együtt vagytok. Játékban, nevetésben, ölelésben.
Én pedig megörökítem azt, ami igazán számít.

Rólam

Szia, Erika vagyok – és nálam a családoknak a fotózás nem stressz, hanem élmény!

A fotózás a második szakmám, az elsőből hozom az emberekkel való könnyed kapcsolatteremtés, egymásra hangolódás képességét és örömét ami úgy gondolom az egyik legfontosabb része a szakmámnak.

Én nem csak „kattintok” – hanem ráhangolódom a családodra.

A gyerekeket játékosan, viccesen vezetem, a felnőtteket finoman megnyugtatom – hogy a legjobb arcotokat lássam a képeken.

Ezért jönnek hozzám vissza újra és újra.

A karácsonyi időpontok minden évben gyorsan elfogynak.
Ha szeretnél idén valódi, szívből jövő fotókat – most itt az idő!

Amit más családok mondtak a közös élményről

Időpontok & helyszínek – válassz, ami Nektek a legjobb

Az idei karácsonyi fotózásaim két gyönyörű, meghitt hangulatú stúdióban érhetők el – limitált időpontokkal.
Nézd meg, melyik illik hozzátok jobban – és foglaljatok, amíg szabad még!

Mit tartalmaznak a karácsonyi fotózási csomagok?

105.000 Ft

A képeket te tudod kiválasztani egy előre átválogatott, utómunkázott galériából (kb. 100-150 db képből), így garantáltan a kedvenc képeiteket fogjátok megkapni.

50 perces lifestyle fotózás gyerekbarát, meleg hangulatú stúdióban

Csomagár 105.000,-Ft

Maximum 7 családtag

45 db retusált, nagy felbontású kép

Online galéria, ahonnan könnyedén letölthetők a fotók

Puha plüssmacik, játékok, természetes fény és meghitt dekoráció

Személyes, kedves hangulat – profi kapcsolódással kicsikhez és nagyokhoz

A stúdióbérlés díja 13.000,-Ft, mely külön a helyszínen fizetendő

További retusált képek 2.500,-Ft/db

75.000 Ft

A képeket te tudod kiválasztani egy előre átválogatott, utómunkázott galériából (kb. 100-150 db képből), így garantáltan a kedvenc képeiteket fogjátok megkapni.

50 perces lifestyle fotózás gyerekbarát, meleg hangulatú stúdióban

Csomagár 75.000,-Ft

Maximum 5 családtag

30 db retusált, nagy felbontású kép

Online galéria, ahonnan könnyedén letölthetők a fotók

Puha plüssmacik, játékok, természetes fény és meghitt dekoráció

Személyes, kedves hangulat – profi kapcsolódással kicsikhez és nagyokhoz

A stúdióbérlés díja 13.000,-Ft, mely külön a helyszínen fizetendő

További retusált képek 2.500,-Ft/db

Milyen karácsonyi dekorációra számíthatsz a termekben?

Ndustrial Stúdió – Budapest 8. kerület

Tiara

A tágas terem több sarokban kap fát és fényeket. Elegáns krém, fehér és arany színekben ragyog majd. Nagyobb gyerekekkel ajánlom.

MiniMe

A terem adottságaiból adódóan most is nagyon gyerekbarát, kedves, világos tér lesz, rengeteg játékkal. Idén ide költöznek be az erdő állatkái. A tavalyi Minimeből láttok sok fotót a galériában.

Madison – 3. kerület

Morii

A narancs–barna–szürke színekben pompázó teremben a zöld fák szépen érvényesülnek. A visszafogott dekoráció erős színek nélkül is meleg, ünnepi hangulatot teremt. Nagyobb gyerekekkel ajánlom.

Sunday

Ez egy havas, sokfás, világos mesevilág lesz. Igazi gyerekbirodalom, sok játékkal, kedves aprósággal.

Szabad időpontok

Ndustrial Stúdió – Budapest 8. kerület - Minime terem

 

  1. Ebben a teremben az időpontok beteltek.
    Ha mégis itt szeretnél fotózást, töltsd ki az űrlapot és igyekszem időpontot találni Neked. 
Ndustrial Stúdió – Budapest 8. kerület - Tiara terem

Ebben a teremben az időpontok beteltek.
Ha mégis itt szeretnél fotózást, töltsd ki az űrlapot és igyekszem időpontot találni Neked. 

Madison Stúdió – Óbuda, Bogdáni út 1. - Morii terem
  1. Ebben a teremben az időpontok beteltek.
    Ha mégis itt szeretnél fotózást, töltsd ki az űrlapot és igyekszem időpontot találni Neked. 
Madison Stúdió – Óbuda, Bogdáni út 1. - Sunday terem
  1. november 23. (vasárnap) 9.00 – 10.00
    2025.november 23. (vasárnap) 10.00 – 11.00
    2025. november 23. (vasárnap) 14.00 – 15.00

 

Itt tudsz jelentkezni a fotózásra:

A kapcsolatfelvételi űrlap kitöltése önmagában nem minősül megrendelésnek. A megrendelés szerződéskötéssel és a foglaló elutalásával válik véglegessé.

kapcsolat karácsonyi