fbpx
a legédesebb várakozás

Kismama fotózás

Örömteli várakozás és végtelen harmónia, amire majd mindig boldogan emlékszel

Kérem az árakat

Első közös képeitek

Amikor a legszebben ragyogsz és a legszeretnivalóbb csodádat várod, semmiképpen ne hagyd ki ennek a varázslatos időszaknak a megörökítését, hiszen ekkor mégy át életed legnagyobb változásán. 

Nekem is van egy kisfiam, így emlékszem még arra az izgatottsággal teli várakozásra, hogy vajon milyen lesz amikor a karomban tarthatom Őt, ezért is szeretem megörökíteni ezt a csodálatos állapotot.

A kismama fotózásod során ezt az édes várakozást örökítem meg úgy, ahogyan Te szeretnéd, olyan környezetben és ruhákban, ami a Te személyiségedhez a legjobban illik.

Csomagajánlatok

Kismamaruhák

Kismamaruhák melyeket díjmentesen biztosítok részedre a szabadtéri és stúdiós fotózásokhoz

Mikor ajánlott a fotózás?

A várandós fotózást általában a terhesség 29-34. hetében javasolják, hiszen ekkor már szépen kerekedik a pocakod. Ha többször is szeretnél átöltözni, akkor én a 30-32.hetet javaslom, hiszen ekkor még könnyebben mozogsz, de a fotózás előtt erről is egyeztetni fogok Veled és együtt eldöntjük, hogy Neked a legjobb legyen.

Hol legyen a kismama fotózás?

Tavasztól-őszig gyönyörű szabadtéri helyszínekre kirándulhatunk ha az időjárás is engedi, ahol naplemente előtt a legszebb fényekben ragyoghatsz. Természetesen ha hideg van, vagy úgy érzed Neked kényelmesebb ha nem kell sokat mozogni, Budapest és Szeged legszebb enteriőr stúdióiban is készíthetünk emlékezetes képeket. A fotózásra sok szeretettel várom a Párodat és a már meglévő gyermekeidet egyaránt, hogy közös fotóitok is legyenek a családi albumban.

Gallery

Visszajelzések

Krisztina Gálik

Erikát szívből ajánlom! Kedves, aranyos, mosolygós, türelmes!!! Esküvői fotózásunkat bíztuk rá, ami szuperul sikerült.Köszönjük még1x! ??

Gálik Krisztina

Rózsa Barbara

Legutóbb Erika szuper portrékat készített rólam, nagyon jól éreztem magam és nagyon elégedett voltam azzal is, ahogyan viszont láttam saját magamat a képeken. ?A sorozat nagyon megtetszett Anyukámnak is, aki rágta már a fülem egy ideje, hogy szeretne elmenni egy fotózásra. Nem volt kérdés, hogy újra Erikát fogjuk felkérni. ? Csodás helyszínre vitt el minket és hatalmas élmény volt a fotózás, nagyokat nevettünk. ? A végeredmény pedig ismét fantasztikus lett! Köszönjük! ?❤️

Rózsa Barbara
Szili Mónika

Erika lelkes és ügyes fotós, vidám hangulatú fotózásain mindenki jól érzi magát. Fotóin jól megragadja és megmutatja az emberekből sugárzó személyes varázst.

Szili Mónika
Rácz Lilla

3 éve családi és mostmár business fotózásra is csak Erikát vetjük be, és nem véletlenül! ? Szuper hangulat, profi hozzáállás és egy olyan kreatív szem, amit vétek nem kihasználni

Rácz Lilla

Boda Zoltán

Ügyes fotós,jó érzéke van a beállításokhoz és nagyszerű motivátor fotózás közben és utána is! ? Köszönöm az önbizalom-növelő fotókat! ?

Boda Zoltán
Krisch Enikő

Erika karácsonyi fotósorozatot késztített rólunk két pici gyerekünkkel (6 hetes, 2 éves). Nagyon ügyes és türelmes volt, és barátságos kisugárzása révén egyből kialalkult az összhang, így a kislányunk is felszabadultan mókázott és végig nagyon élvezte a fotózást. A folyamatosan mozgó gyerekek nem jelentettek könnyű célpontot, ennek ellenére Erika nagyon jól elkapta a pillanatokat.

Krisch Enikő
Barna Ildi

Erika nagyon közvetlen, jó kedélyű, szuper ötletekkel! Öröm vele fotózkodni, rugalmas, jó meglátásai vannak, remek pillanatokat elkapva.

Barna Ildi
Tóth Anita

Erikát mindenkinek ajánlom, aki egy jókedvű, vidám természetű fotóssal szeretné megörökíttetni magát! Mindenkiből kihozza a legjobbat!?

Tóth Anita
Törzsök Petra

Erika személyében megtaláltuk a számunkra legkedvesebb és legprofibb fotóst! Először júliusban találkoztunk vele a kismama fotózásunk keretin belül, majd most szeptemberben amikor megszületett a kislányunk. Mindkét alkalommal a kedvesség amit tőle kaptunk az felülmúlhatatlan. A szeretet ahogy viszonyul a munkájához, illetve hozzánk minden pénzt megér. ? Csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

Törzsök Petra

Molnár Helga

A fotózás Erikával szuper hangulatban telt, imádtam miden percét. ? Olyan érzésem volt mintha már több éve barátok lennénk Erikával, annyira kedves és közvetlen volt. Abszolút profizmussal koordinált mindent a fotózás során. Odafigyelt minden apró részletre, ennek köszönhetően olyan sok szuper kép született, hogy nehéz volt a választás. A fotózást megelőzően többször beszéltünk, segített a ruhaválasztásban és tanácsokkal látott el, hogy minél felkészültebb legyek. Az elkészült képek minden várakozást felülmúltak!

Mindenkinek csak ajánlani tudom Erikát és már alig várom a legközelebbi közös fotózásunkat. ?

Molnár Helga

Mong Szilvia

Egy nagyon kedves, közvetlen embert ismertünk meg Erika szemèlyèben, fotósként pedig csak azt rá mondani, hogy gyors és profi.Az elkészült képekre nem kellett sokat várni.Semmi mesterkélt beállás nem volt és nem is kellett, tökéletesen elkapott minden jó pillanatot.Mindenki élvezte a fotózást.Nagyon köszönjük még egyszer és szívből ajánjuk őt!

Mong Szilvia

Erdős Judith

Családi fotózáson voltunk nála már kétszer. Nagyon profi, jól bánik a gyerekekkel. Visszahúzódó lurkóim nagyon könnyen feloldódtak a társaságában. Csodás képeket csinál, mindig öröm viddzsnézni őket. Idén is megyünk, de már karácsonyi fotózásra

Erdős Judith

Ruppertnè Kemény Bernadett

Imádtam minden percét a fotózásnak.? Köszönöm neked Erika azt a csodás délelőttött, nagyon jól éreztem magam.? Sokat nevettünk, jól éreztük magunkat, Erika végig figyelt rám, nagyon kedves volt, tényleg egy csodás élményt varázsolt nekem.? és a képek? szerintem magukért beszélnek, imádom őket ?Szívből ajánlom mindenkinek!! Köszönöm még egyszer!!❤️

Ruppertnè Kemény Bernadett

Azim-Laczkó János

Hatalmas szerencsénk volt, hogy rátaláltunk Erikára és ő készítette az esküvői képeinket. Nagyon ügyesen megtalálta mindig azokat a pillanatokat, amiket kellett és minden várakozást felülmúlnak a képek. Köszönjük szépen!

Azim-Laczkó János

Istenes Henriett

Hihetetlen élmény volt a fotozás, a számunkra tökéletes helyszín megválasztásával és egy csupa mosoly fotós segítségével azonnal feloldódott a családom, még a férjem is, aki nem szeret fotózkodni, továbbmegyek, ő élvezte talán a legjobban. Köszönjük Erika az élményt és a lehetőséget. Csak ajánlani tudom!!!

Istenes Henriett
Kóródi-Pócsik Edina

Imádtuk a fotózást Erikával, csak ajánlani tudjuk! Türelmes, kedves és nem mellesleg profi fotós!

Kóródi-Pócsik Edina

Jancsekity-Szabó Anita

Erika igazán remek fotós, csodás képek születtek a vidám hangulatú fotózáson
Mindenkinek csak ajánlani tudom ?
Minden apró részlet át lett beszélve, és nem jelentett gondot hogy nem csak stúdióban szeretnénk fotókat készíteni ? Ruha kérdésben is volt segítség mivel Erikának elég nagy a ruha választéka így emiatt nem kellett izgulnom ? A képek nagyon hamar elkészültek ?

Jancsekity-Szabó Anita

Szabó Róbertné

Nagyon kedves, segítőkész. figyelmes, munkájára igényes fotós. Közös munkánk során csak jó tapasztalataim voltak vele. Őszintén ajánlom mindenkinek aki szeretne egy mosolygós, kedves fotós hölggyel együtt dolgozni, képeket készíttetni.

Szabó Róbertné
Miklós Dorina

Erika, akiről bárki előtt már csak úgy beszélünk, hogy Erika, a fotósunk. A mi fotósunk. Már az első fotózás előtt lejött a telefonban is róla, hogy mennyire kedves, életvidám. Rugalmas, mindenben segítőkész. A fotózás úgy telik vele, mintha egy régi jó barátod fotózna, jókedvűen, semmi mesterkélt, kényelmetlen pozíció, abszolút az lehetsz a kamerája előtt, aki te vagy. Életteli, igazi fotók születnek. Már az előválogatott képek is csodásak, de a végeredmény, a színek, a portfólió hangulata, az, hogy minden apróságra odafigyel a retusálás alatt, mind mind oda vezet, hogy már jövőhéten mennél is a következő fotózásra vele. Szeretettel ajánlom őt mindenkinek!

Miklós Dorina

Szabó-Varga Renáta

Számunkra hihetetlen és felejthetetlen élmény marad a Kismama fotózás,melyet Erikának köszönhetünk!?Az első perctől kezdve, lenyűgöző volt Erika kedvessége és közvetlensége,a fotózás során pedig olyan vidám,meghitt hangulatot teremtett,hogy még a férjem is (akit igen nehéz volt meggyőzni,hogy eljöjjön) felszabadult,jól érezte magát.Bátran ajánlom azoknak is,akik szégyenlősek,nehezen oldódnak fel,sőt én kimondottan nem szerettem ha fényképeznek,Erika dicsérő szavai és profizmusa egy perc alatt feledteti ezeket a gátlásokat!Szívből ajánljuk mindenkinek,biztos hogy egy életre szóló emlék marad,a képek pedig magukért beszélnek ❣️❣️❣️Köszönjük ??

Szabó-Varga Renáta

Kutyik Katinka

Erikát csakis ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne magáról szuper nőies, gyönyörű képeket. A jó hangulat és a rengeteg nevetés garantált.?

Kutyik Katinka
Kollányi Dóra

Kismama fotózáson jártunk Erikánál, aki kedvességével, türelmességével pillanatok alatt vidám hangulatot teremtett, így a férjem és a kiskutyánk (akik alapvetően nem bírják a fényképezkedést) is nagyon jól érezte magát, velem együtt. ? Köszönjük a szuper fotókat és az élményt! Szívből ajánljuk Erikát mindenkinek! ? Dóri, Marci és Archie

Kollányi Dóra

Belovai Beáta

Ma mármindenki a telefonjában tárolja a kontaktjait és a felhőből bármikor könnyedén hozzáférhet a listához, ha lecseréli pár év után elhasznált készülékét. Van akiknek mégis meg kell tapasztalniuk, hogy milyen az, amikor valami véletlen folytán minden adat, és vele egy élet kapcsolatrendszere elveszik. Ekkor elővesszük egy fiókunk mélyéről divatjamúlt noteszünket, hogy fellapozhassuk benne legértékesebb „kincseinket”. Erika Lele neve az F betűhöz került be, mint Fotós. A fotós, akit mindig is kerestem és akit már nem kell többé keresnem, mert itt az elérhetősége. Jöhetnek, mehetnek a felhők, ez a kapcsolat már rögzült.Ha valaki megkérdezi, hogy ismerek-e egy jó fotóst, habozás nélkül tudom mondani: „Persze, hogy ismerek. Keresd Erikát, és hivatkozz a noteszemre.”

Kismama fotózás csomagok

A fotózás után az általam leválogatott és már utómunkázott 70-90 db legjobb képet egy személyre szabott online galériában osztom meg Veletek ahonnan egyszerűen ki tudjátok választani a kedvenceiteket.
A csomagáron felül további retusált képek rendelhetőek. 

További díjak

Stúdió díja: 11.000,-Ft/óra

Kültéri fotózás esetén a kiszállási, parkolási díj Bp-en: +5.000,-Ft

Smink: 13.000,-Ft haj: 6.000,-Ft (kivéve exkluzív)

További retusált képek: 2.500,-Ft/db